Harmónia

Megosztás

Szorgalom. Munka. Pihenés. Kikapcsolódás. Mindennapjaink részei ezek a fogalmak. A következő történet segítségünkre lehet egy kis elmélyülésben e témakörben:
A fiatal sólyom elmondta anyjának, hogy komoly tervei vannak.

- Mik a terveid? - kérdezte az anyja.
- Be akarom repülni az egész világot, el akarok olyan helyre jutni, ahol még a madár sem járt.
- Jól van, tanulj csak szorgalmasan!
Attól fogva a fiatal sólyom megszakítás nélkül gyakorolta a repülést. Ám eközben semmi mással nem foglalkozott, semmi más nem érdekelte.

Egy reggel így szólt hozzá az anyja:
- Gyere, menjünk táplálékot keresni.
- Nem anyám, én nem megyek. Én nem alacsonyodom le az ilyen dolgokhoz.
- Már miért nem?
- Anyám, ne háborgass ilyen hiábavalóságokkal. Te is arra serkentettél, hogy szorgalmasan tanuljak és felkészüljek a világkörüli útra.

- Igen gyermekem, - felelte az anyja - de vágyad soha nem válhat így valóra, ha nem vagy képes, hogy táplálékot szerezz magadnak. Első nap még csak éhes leszel, másodikon nem tudsz tovább repülni, a harmadik napon éhen halsz.

Tanulság: Napjaink ne csak munkával, tanulással, ne csak pihenéssel vagy más kikapcsolódásból álljanak, hanem ezek harmonikus egységéből. Mindent szeretetből tegyünk, a legjelentéktelenebb tűnő dolgokat is. Istent pedig és a Vele való közösségünket soha ne felejtsük el megélni!!

Légy részese!!

Ki van jelen:

Oldalainkat 92 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

701012
MaMa16
TegnapTegnap75
Ezen a hétenEzen a héten503
Ebben a hónapbanEbben a hónapban2655
ÖsszesÖsszes701012
UNITED STATES
US