A béka és a kagyló

Megosztás

A tófenekén egy kagyló élt csendben, békésen. Minden éjjel előre haladt egy keveset. Szeretett gyönyörködni a finom színekben, amelyet a Hold fénye a vízre rajzolt, ezer meg ezer színárnyalatra bontva. Ugyanebben a tóban élt egy béka is, aki nem kevéssé volt büszke ugró-és énekesi képességére.

Sokáig rá se hederített a kagylóra. Amikor azonban egyszer a kagyló elhaladt mellette, megkérdezte tőle: - Mit csinálsz itt. Te néma csúnyaság?

Kíváncsian figyelte a kagyló barna héját és széles lábait. - Milyen csúnya színed van - folytatta.
- Nézd, én milyen szép zöld vagyok - Hát igen, nem vagyok szép - mondta a kagyló - de szeretem a víz ezernyi színét.
Mit csinálsz itt, mozdulatlanul egész nap a tó fenekén? - Figyelek - válaszolta a kagyló.
- Mit figyelsz? - kérdezte elképedve a béka.
- Nincs itt a homályos vízben semmi különös.
-A Hold csillogását figyelem. Boldogan megtanulnék festeni, úgy, ahogyan a Hold festi színeit a vízre. És Te mit csinálsz kedves béka?

-Ó - mondta a béka miközben kicsit felfújta magát - én nem vagyok a vízhez kötve, és nem kell egész nap figyelnem. Nekem saját hangom van. Én énekelek, híres művész vagyok. Még az emberek is csendben maradnak, hogy csodás hangomat hallgassák.
A kagyló megcsodálta a békát. -Tehát híres vagy - mondta elismerően. - Nekem nincs hangom, és nem ismer senki, rejtőzködve élek itt. Tanulni szeretnék, addig szeretném a víz csodálatos színeit szemlélni, míg le nem tudom festeni őket.
-Te meg a buta szemlélődésed - mondta a béka türelmetlenül - Nincs itt semmi látnivaló. Túl unalmas nekem itt - mondta a béka, és egy jókoraugrással kint is volt a vízből.
Keresett magának egy nagy pocsolyát, és rákezdett brekegésre. Úgy elmerült saját hangjában, hogy nem vette észre a felé közeledő nagy vörös lábakat és a piros, hegyes csőrt, amely megragadta. Látnotok kellett volna ekkor a békát, hogy kapálózott! Még egyszer visszahullott a fűre, és sikerült neki utolsóerejével, élete leghatalmasabb ugrásával a tóba ugrani, le egészen a fenekére, ahol pont a kagyló mellett találta magát.
- Vége van a koncertnek? - kérdezte barátságosan a kagyló. A béka azonban nem tudott válaszolni. Elakadt a szava.
Így éldegélt a kagyló és a béka a csendes tóban még sokáig, hasonló párbeszédeket folytatva egymással.
A kagyló azonban fáradhatatlanul figyelt. És amikor halála után felnyitották, belsejében láthatóvá vált az ezer színű gyöngyház, amelyet senki se láthatott, míg a kagyló élt. A gyöngyházban ezüst gyöngy csillogott, amely olyan volt, mint az éjszakai égbolton világító EZÜSTHOLD képmása.

I.Péter 3, 4. Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes szellem romolhatatlanságávalami igen becses az Isten előtt.

Légy részese!!

Ki van jelen:

Oldalainkat 53 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

709586
MaMa9
TegnapTegnap90
Ezen a hétenEzen a héten99
Ebben a hónapbanEbben a hónapban1309
ÖsszesÖsszes709586
UNITED STATES
US