Keneth E. Hagin - Szeptember - Szeptember 23 - Uralkodni a megigazultság által

Megosztás

SZEPTEMBER 23

Uralkodni a megigazultság által

Mert ha annak az egy embernek a bűne (vétsége, botlása) miatt a halál uralkodott azon az egyen keresztül, sokkal bizonyosabb az, hogy akik elfogadják (Istennek) túláradó kegyelmét (meg nem érdemelt jóindulatát) és a megigazultság ingyenes ajándékát (igazként állítja őket Önmaga elé) királyokként fognak uralkodni az életben az egy emberen, a Krisztus Jézuson (a Messiáson, a Felkenten) keresztül.  - Róma 5,17. (Amplified)

Az egyik legnagyobb problémánk, hogy mindent kitolunk a jövőbe. Gondoljunk csak arra a dalra, amit énekelni szoktunk: „Amikor mind a mennyben leszünk majd…” Dicsőség Istennek, oda fogunk jutni, de nem kell addig várnunk Isten áldásaira! Már mostélvezhetjük őket! Igen, majd a Krisztussal fogunk együtt uralkodni. De nem kell addig várnunk! Mit mond a mai szövegünk, hogy mikor fogunk királyokként uralkodni? Most! Az életben! Ebben az életben! Hogyan? Jézus Krisztus által. 

Azért királlyal szemlélteti Pál az uralkodást, mert abban az időben királyok voltak felettük. A király uralta a saját birodalmát. Az ő szava volt a végső. Amit mondott, az úgy lett! Övé volt a hatalom. Ő uralkodott. Az Ige azt mondja, hogy mi az életben uralkodunk Jézus Krisztus által. Miért? Mert mi Isten igazságává lettünk Krisztusban.

Megvallás: Mivel én megkaptam a megigazultság ingyenes ajándékát, ami igazzá tett Isten előtt, uralkodom az életben az egy Jézus Krisztus által. Én igazságos királyként uralkodom a felségterületemen. Amit én mondok, az lesz!

Légy részese!!

Ki van jelen:

Oldalainkat 47 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

805873
MaMa33
TegnapTegnap580
Ezen a hétenEzen a héten2252
Ebben a hónapbanEbben a hónapban10546
ÖsszesÖsszes805873
UNITED STATES
US