Kenneth E. Hagin - Augusztus

Megosztás

Kenneth E. Hagin - napi tanítások - Augusztus

AUGUSZTUS 1

Hegyek és völgyek

Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban… – 2KORINTHUS 2,14.

Hallom az embereket arról beszélni, hogy most éppen a völgyben vannak, aztán meg hogy a hegyen, és aztán újra lekerülnek a völgybe. Az igazat megvallva nem tudom, miről beszélnek. Nekem 1933 óta van üdvösségem, és én még sohasem voltam máshol csakis a hegycsúcson! 

Nem kell lemenned a völgybe. Az emberek beszélnek a „völgy-megtapasztalásaikról”. Nekem még sohasem volt ilyen lent vagyok a völgyben megtapasztalásom. Persze, voltak megpróbáltatások és próbatételek – én azonban a hegy tetején maradtam, egész végig kitartottam, felülkerekedtem ezeken. Dicsőség Istennek! Az igazság az, hogy akik azt mondják, a völgyben vannak, az életet természetes szemszögből nézik – fizikai szemszögből. A fizikaiból próbálnak szellemi megoldást nyerni – ez pedig egyszerűen lehetetlen. Évekkel ezelőtt, amikor a pünkösdiek közé kerültem, azelőtt ugyanis baptista voltam, gyakran hallottam őket a „völgyön való átmenetel”-ről beszélni. Mivel nem tudtam, hogy miről beszélnek, rám néztek és azt mondták:

„Na, majd eljön a te időd is!” Hála Istennek, sohasem jött el! Nem! Hagyd el a negatív dolgokat és haladj tovább az élet pozitív oldalán – és nem lesznek völgyek az életedben. Mindig a hegycsúcson leszel!

Megvallás: Hála pedig az Istennek, aki MINDENKOR diadalra vezet engem a Krisztusban! MINDENKOR diadalt aratok! Én a hegycsúcson élek!

Légy részese!!

Ki van jelen:

Oldalainkat 12 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

701046
MaMa50
TegnapTegnap75
Ezen a hétenEzen a héten537
Ebben a hónapbanEbben a hónapban2689
ÖsszesÖsszes701046
UNITED STATES
US