Kenneth E. Hagin - Március - Március 21 - Bölcsesség és kijelentés

Megosztás

MÁRCIUS 21

Bölcsesség és kijelentés

Nem szűnöm meg hálát adni érettetek, említést téve rólatok az én imádságaimban.— EFÉZUS 1,16.

Az Efézus 1,17–23 és a 3,14–21 Szellem adta imák, amelyek az egyetemes Gyülekezetre vonatkoznak. Akkor következett be a fordulópont az életemben, amikor ezeket ezerszer vagy még többször is elimádkoztam magamért. Letérdeltem, kinyitottam a Bibliámat, és azt mondtam:

—Atyám, ezeket az imákat magamért mondom most.

Mivel ezek Szellem adta imák, biztos, hogy a Te akaratod ez az én számomra, éppúgy, ahogy az efézusi gyülekezet számára. — Majd úgy folytattam az imámat, hogy felolvastam ezeket az igerészeket, azzal a különbséggel, hogy magamra vonatkoztattam, ily módon:

„Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja, adjon nekem bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében; és világosítsa meg az értelmetek szemeit, hogy tudhassam, mi az Ő elhívásának reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének gazdagsága a szentek között [a szentekben]. És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben…”

Körülbelül hat hónap múlva, elkezdett megtörténni az első dolog, amiért imádkoztam: Kezdtem kijelentéseket venni Isten Igéjéből!

Megvallás: (Imádkozd el az Efézusi levél első fejezetében lévő imát saját magadért.) 

Légy részese!!

Ki van jelen:

Oldalainkat 61 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

705840
MaMa69
TegnapTegnap322
Ezen a hétenEzen a héten1399
Ebben a hónapbanEbben a hónapban2655
ÖsszesÖsszes705840
UNITED STATES
US