Főlap

Olvassuk együtt a Bibliát (Egyszerű fordítás)

Megosztás


2018. Október 18

Sofoniás 1-3;   

 

 

Bővebben: Olvassuk együtt a Bibliát (Egyszerű fordítás)

Napi tanítások

Megosztás

OKTÓBER 18

Az elvárás

Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt szorgalmasan keresik. — ZSIDÓ 11,6.

Isten hitet vár tőlünk. Nos, ha Isten elvárja, hogy legyen hitünk, amikor az lehetetlen, hogy hitünk legyen, jogunk van megkérdőjelezni az Ő igazságosságát. Ha azonban Isten a kezünkbe adja azokat az eszközöket, amelyek által hit jöhet létre, akkor a miénk a felelősség, hogy van-e hitünk vagy sem. Isten nekünk adta az Ő Igéjét, és azt mondta: „…a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.” (Róm.10,17.)

Bővebben: Napi tanítások

Egyszerű fordítás

Megosztás

Az Új Szövetség rendje

11 Ez az idő pedig most van, hiszen már Krisztus lett a Főpapunk! Ő azoknak az új áldásoknak a Főpapja, amelyek már elérkeztek hozzánk. De nem a földi sátorba ment be, hanem nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem emberek építettek, és nem ebből a földi világból való. 12 Nem is a bakok vagy bikák vérét vitte be, hanem a saját vérét, amikor a Mennyben bement a Szentek Szentjébe. Csak egyszer ment be, de örökre ott is marad — s ezzel örökké tartó megváltást szerzett nekünk. 

Bővebben: Egyszerű fordítás

Légy részese!!

Ki van jelen:

Oldalainkat 46 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

701010
MaMa14
TegnapTegnap75
Ezen a hétenEzen a héten501
Ebben a hónapbanEbben a hónapban2653
ÖsszesÖsszes701010
UNITED STATES
US